Megjelent Kertész Imre Lét és írás. Feljegyzések 1959–1973 című műve

A Lét és írás titokzatos alkotás. Csak következtetni tudunk arra, mikor születhetett, ahogyan eredeti kéziratának hollététét is homály fedi. Két dolog azonban bizonyos: remekmű, amelyet az első Nobel-díjas magyar író szerkesztett szövegfüzérré. Szerzője pedig legalább annyira filozófus, mint író. Olyan alkotó, aki még hisz az esztétika filozófiai gyökereiben – vagyis aki a közönség, a piac és a politika elvárásainak kielégítése helyett az igazság feltárásában és megmutatásában találta meg saját hivatását.

Negyvenhárom éve hunyt el Pilinszky János

1981. május 27-én hunyt el Pilinszky János. Halálának évfordulóján a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő hagyatékrészét is kezelő Kertész Imre Intézet munkatársai a költő egykori, Izabella utcai lakóhelyén felavatott emléktáblánál és az Intézet Benczúr utcai székházánál emlékeztek a huszadik század egyik legjelentősebb alkotójára.

Irodalom- és művészettörténeti épületséta – A Kertész Imre Intézet épülettitkai és Pressburger életműve – kisfilm

A Kertész Imre Intézetnek otthont adó villa Budapesten, a Benczúr utca 46. szám alatt található. A századfordulós szellemiséget megőrző, mégis modern épület rendszeresen megtekinthető ingyenes épületséták keretében. Legutóbb április 24-én járhatták be a különleges villa tereit az érdeklődők Szabó Tamás programigazgató vezetésével, a séta közben pedig a Giorgio Pressburger életművéről is megemlékeztünk.